sztimre az iskoláról szakképzés felvételi kapcsolat
 

A Szent Imre Szakképző Iskola az Alföld közepén található Kunszentmiklóson.

Alkalmazott Oktatástan Iskolánkban,

A diákok mesélnek tanulási nehézségeikről:

 

A diákok akik megtapasztalták a tanulást  

Az iskola alapötlete Lipovetz Ivántól származik, de a megvalósítás már Józanné Sipos Etelka, igazgatónő jóvoltából jött létre. 2004-ben volt az első tanévnyitónk.


Iskolánk kezdetben dolgozók iskolájaként az általános iskolát elhagyó fiatal felnőtteket zárkóztatta fel, és adott kezükbe egy olyan tudást, mellyel elindulhattak a szakmai képzés irányába.

Alapvető célunk mindig is az volt, hogy a minket választó diák egy olyan ismerettel gazdagodjon, melyet nem csak az elméletben tanul meg, hanem egy gyakorlati tudás is áll mögötte.

Így az iskolapadból kikerülve munkába tud állni a tanuló és gyakorlattal is rendelkezik az adott területen.
Az évfolyamok iskolánkban alacsony létszámmal indulnak, így minden tanulóra nagyobb figyelem irányul, több idő jut a kompetenciafejlesztésre.


Minden évben próbáljuk bővíteni a képzéskínálatunkat, minél több hiányszakmára szeretnénk szakembereket képezni.
Most szeptemberben négy szakot indítunk, ezek: ács, irodai asszisztens, kőműves, számítógép szerelő, karbantartó.
Ezek közül az ács, illetve a számítógép szerelő, karbantartó az újonnan induló képzések.
Ezenkívül esti tagozaton lehetőség nyílik érettségizni is.
Az eddigi tapasztalataink azt mutatják, hogy változtatnunk kell a módszereinken, mivel eddig nem irányult a figyelem az egyéni haladási tempóra.
Így a következő évek célkitűzései között alapvető szempont, hogy egy olyan technikát alkalmazzunk, ahol mindenki a saját tempójában haladhat, és egyénileg sajátíthatja el az elméletet,eldöntve, hogy mennyire tudja tudását egy adott területen elmélyíteni.


A Szent Imre Szakképző Iskola iránt érdeklődők bővebb felvilágosítást személyesen vagy telefonon 0676/550-220 számon kaphatnak.

 

Copyright © Szent Imre Szakképző Iskola.